11Vörös-tavi-csúcs (2425 m, *2418 m)
A Vörös-tavi-csúcs, bármely oldaláról nézzük, nemes körvonalakkal bíró, szabályos gúla alakú. Három gerinc
fut
benne össze: az ék. gerinc, a d. gerinc és az ény. oldalgerinc (3. ábra).
Első megmászók: Genersich
Keresztély és Fábry Jakab, 1797 és 1800 között.
11.A Északkeleti gerinc, a Karó-tavi-résből
A résből meredek felszökéssel kezdődik a gerinc. Az első, meredek és nem könnyű 15 m után azonban veszít
meredekségéből. Tetszés szerint a gerincen, vagy kis kitérésekkel a karó-tavi oldalán tovább a csúcsig (50
p; 3.
ábra).
(Fischer J., Jaworski Z. és Krygowski S. - Bachleda K. és Zuzaniak Gąsienica Kaspruś J.
vezetőkkel, 1910.)
11.B Délkeleti fal
Alsó részében II+, azon túl I. A Kis-Papirusz-völgyből: 12.A. A jobb oldali faltorony esésvonalában a fal
tövéből egy gyengén vályult folyosó indul ki, amely rézsút j. emelkedve a faltömeg ék. sarka felé visz fel.
A
folyosót jobbról, kívülről egy borda határolja, amely a folyosót a Kis-Papirusz-völgy alsó részéből nézők
elől
elfedi. Beszállás a falba a folyosó legalsó padszerű folytatásánál. Ez - kb. 60o hajlású,
kisfogású
táblák után (40 m) - az említett, gyengén vályult, lapos fenekű folyosóvá alakul át, amely már könnyebb.
Négy
kötélhossz után ki a folyosót jobbról határoló bordára, ezen addig, amíg elérjük a kevésbé meredek felső
falrészt. Itt, közvetlenül a folyosó felső vége felett, egy töredezett kőzetű medren keresztül átharántozunk
egy
b. levő meredek vályúba, amely felvisz a b. fent látható jobb oldali faltorony mögötti nyergecskére. Erről
túloldalt kissé le a jobb és a középső torony között fekvő, apró törmelékkel telt nagyobb öblösödésbe. Ebből
80
m hosszú, zsinóregyenes, törékeny kőzetű vályú visz fel rézsút b. a csúcs alá, annak dk. élére. Végül a
legfelső
rész omladéktömbjein a csúcsra (2 ó; 3. ábra).
(Payer E., Bányász F., Grósz A., Lingsch Gy. és Seide
G., 1926. VII. 14.)
11.C Déli gerinc, a Fekete-tavi-hágóból
A hágóból a gerinc Kis-Papirusz-völgy felőli oldalán, eleinte füvön és törmeléken, majd a gerinccel
párhuzamosan
futó bordákon és vályúkban. Végül fel az egymásra hányt tömbökből álló gerincen a csúcsig (30 p; 3. ábra)
(Genersich K. és Fábry J., 1797 és 1800 között.)