A Magas-Tátra hegyvilága

Dr. Komarnicki Gyula

119Kis-Viszoka (2489 m, *2428 m)

Egyike a Tátra leglátogatottabb kilátóhegyeinek. A Rovátka és a Lengyel-nyereg között emelkedik. Benne a főgerinc derékszögben megtörik. K felé induló hosszú mellékgerincének legmagasabb kiemelkedése a Bibircs, amely után a Nagyszalóki-csúccsal végződik.
Első ismert megmászó: Jármai László 1888-ban, de valószínűleg már előtte is jártak a csúcson.

119.A Délnyugati gerinc, a Lengyel-nyeregből

A Lengyel-nyereg 149.A útjával a Kis-Viszoka szokásos útja. A Lengyel-nyeregről az ösvény a ny. gerinc felkai-völgyi oldalán visz. Egy meredekebb helyen vaslánc van. Feljebb az ösvény rövid szakaszon a gerincet követi, azután ismét kissé kitér a felkai-völgyi oldalba, s egyenesen felvisz a csúcsra (45 p).

119.B Délnyugati hegyoldal, a Felkai-völgyből

A Felkai-völgynek a Kerek-domb mögötti legfelső platójáról (149.A) törmeléken a Kis-Viszoka d. oldala alá. Legalsó sziklás részén rövid törmelékes folyosókon át, azután végig törmeléken, fárasztóan fel a csúcsra. (A Kerek-domb mögötti platóról 1 ó 15 p).

119.C Délkeleti gerinc, a Dubke-résből

A csorbából a gerinchát felkai-völgyi oldalán törmeléken és tömbökön fel a csúcsra (15 p).

119.D Északkeleti fal, a Nagy-Tarpataki-völgyből

Falmagasság kb. 200 m. Beszállás kb. 80 m-rel j. a fal tövének legmélyebb pontjától. (Ide mint 118.A.) Itt egy 15 m magas falhorpadásban fel egy vízszintes, füves párkányra, ezen 40 m-t b. egy mély, törékeny vályú kezdetéhez. Ez arra a vízszintes széles padra visz fel (50 m), amely a jobb szélétől a közepéig húzódik. Innen kétféleképpen lehet továbbmenni (a két útvariáció feljebb egyesül).

1. A padról 10 m-t törmeléken fel, a fölöttünk feltörő mély kéményt jobboldalt határoló bordához, ezen 20 m-t fel (III), és ezután a meredekségéből veszítő és j. elhajló kémény vályúvá áta- lakuló folytatásában tovább, míg az a falban elvész. Innen j. egy É-ra tekintő kis térségre, amelynek külső (é.) széléről 10 m kötéllebocsátkozás az alatta levő kis horpadásba.
2. 30—40 m-rel j. az ék. fal közepe táján kiemelkedő, tompa falsaroktól, s egyúttal j. az a) útváltozattól, néhány m-rel a pad fölött, a falba alig pár méter hosszú, szűk és függőleges kéményke vágódik. Ennek jobb oldali fala j. hajlik, és néhány m után egy eleinte nem túl meredek, majd vízszintessé váló keskeny párkánynyá alakul. A padról a kéményke alatt a falon rézsút j. fel egy biztosítótömbhöz, innen b. a kéménykéhez, ebben a keskeny párkányra. Ezen és megszakítása után a meredek, törékeny falon vízszintesen tovább j. a kis törmelékes horpadásba.
   (Wyszyński W. és Zalewski A. útváltozata, 1928. VIII. 15-én, amely a kötéllebocsátkozást elkerüli. Igen kitett. IV.)

A horpadásból meredek, táblás párkányon a horpadást jobbról határoló bordára, és ennek túloldalán 5 m-t le egy kéményhez. Ebben 25 m-t fel, azután b. vissza a bordára és ezen még annyit fel, míg a párkány b. átvezet abba a katlanszerű horpadásba, amely a sima falgyűrű fölött az ék. fal felső részében van (1 ó 30 p). A horpadás lépcsőin egyenesen a csúcsra (20 p).
(Teschler I. és Teschler L., 1913. XI. 5.)

119.E Északi gerinc, a Rovátkáról

A gerinc karcsú tűvel kezdődik, ezt j. megkerülve, a közötte és a következő gerincfelszökés közötti hasadékban fel. A tű tetejéről átdőlve a szemközti falra, annak egyenetlenségein fel a gerinc bal oldalára vezető párkányra. Ezen, majd a gerincen, meredek, de jó fogású kőzeten. Egy jellegzetes felszökés előtt j. ki egy párkányra, majd egy meredek, sekély vályúban vissza a gerincre, s ezen az első toronyra (Kis-Fagyott-tornyocska). Mögötte sekély csorba (Alsó-Fagyott-csorba), ebből a második toronyra (Középső-Fagyott-tornyocska). Laza tömbökön le a mögötte levő keskeny csorbába (Középső-Fagyott-csorba). A következő áthajló falacskán balra le, tovább tömbökön a harmadik toronyra (Nagy-Fagyott-tornyocska). A mögötte levő csorbából (Felső-Fagyott-csorba) a bal oldalon keskeny repedés segélyével fel a gerincre, majd jobb oldalán egy kinyomó kőtömb mellett nehezen tovább. Kőparipa, majd nagy tömbök. Végül könnyen a csúcsra (2 ó).
(Le: Kienast F. - Breuer J. és Spitzkopf P. vezetőkkel, 1907. VIII. 7.;
fel: Barcza I. és Kerekes P., 1910. VIII. 20.)

119.F Északnyugati fal, a Fagyott-tó katlanából

Kb. 300 m magas fal. A Kis-Viszoka hatalmas ény. falán egy szakadék húzódik végig, amely többször letörve a fal tövéig ér. A szakadék torkolatát balról egy sarkantyúszerűen kiugró pillér határolja. Beszállás a pillér külső é. falán, kb. 40 m-rel b. a pillér élétől. (Ide a 118.C ösvényről törmeléken néhány perc alatt fel.)
Néhány m után egy j. meredeken emelkedő, párkányszerű hasadék, amely a pillér élére visz fel. Túloldalt keveset le egy kis törmelékkatlanba. A katlanból túloldalán j. fel a feltűnően egyenes, hatalmas, meredek vályúba. Ez 40-50 m után sekély kéménnyé szűkül. Itt elhagyjuk a vályút, és a bal oldalfalán b. kivezető vízszintes párkányra térünk, amely később erősen emelkedve, a fal sarkának támasztott törékeny sziklafejnél ér véget. Erről túloldalt pár métert le, azután emelkedő hosszú oldalmenettel b. át, a falból kiugró nagy bordához, amely mögött a fal főszakadéka húzódik. A bordán fel, míg az a falba olvad. Innen b. a főszakadékba, majd egy sima lépcsőjén katlanszerű kitágulásába. Ebben keveset tovább, majd törmeléken j. fel a katlant jobbról határoló falgyűrű alá, s az ennek tövében fekvő, hajlott törmeléktérségen j. ki. Néhány méterrel b., a térség végétől kiinduló, hasadékszerű, sekély vályúba rövid oldalmenettel j., be a letörése fölé, s tovább egy kis törmeléktérségre. Az innen erősen összeszűkülő vályúban egy áthajlásig. Ezen j. fel, s egy párkányon meredek bordához. Innen, az előbbinél magasabban fekvő párkányon b., kényes megszakítás után egy törmeléktérségre. Erről b. két - egymásra hányt tömbökböl álló - falacskán egy kis bordára. E mögött gyengén b. hajló, törékeny vályúban fel (a felső részében egy beszorult tömböt balra megkerülve), amely a csúcs mellett az é. gerincre torkollik (2 ó 45 p).
(Komarnicki Gy. és Reichart D., 1923. VII. 11.)