A Magas-Tátra hegyvilága

Dr. Komarnicki Gyula

159Gerlachfalvi-csúcs (2663 m, *2655 m)

A Tátra főgerincéből a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcstól dk. irányban kiágazó, a Felkai- és a Batizfalvi-völgyet elválasztó mellékgerincet teljes hosszában a Gerlachfalvi-csúcs hegytömege foglalja el, amely 2663 m, *2655 m magasságával a Magas-Tátra legmagasabb orma. A Hátsó-Gerlachfalvi-csúcstól a Tetmajer-horhos választja el. A dk. irányban továbbhúzódó, kb. 250 m hosszú tetőéle a Kis-Gerlachfalvi-csúcshoz (2608 m, *2601 m) visz át, amely azonban nem önálló csúcs, csupán vállszerű előfok. A kettőjük közötti gerincszakaszon a főcsúccsal szomszédos a Gerlachfalvi-őrtorony (*2642 m), közöttük a Gerlachfalvi-oromrés. A Kis-Gerlachfalvi-csúcsban a gerinc két ágra szakad, egy dk. és egy dny. irányban folytatódó és egyre alacsonyabb nyúlványra, amelyek végül a d. omladéklejtőben vesznek el. A két nyúlvány között óriási, üstszerű, mély katlan van, a jellegzetes Gerlachfalvi-katlan.
A csúcs több útvonala a Kis-Gerlachfalvi-csúcson át vezet, ezeket a 160. fejezetben írjuk le.
A csúcsról nyíló kilátás igen tágas és szép.
A tátrai csúcsok megmászásánál mint vezetők, nagy szerepet játszottak a környékbeli falvak tanítói és a zergevadászok. Így volt ez a Gerlachfalvi-csúcs esetében is.
Still János felsőerdőfalvi (Nová Lesná) tanító és zergevadász volt a vezetője az első három turistavállalkozásnak. Holst F. 1872 augusztusában, Steinberg T. és Elsner H. 1874. augusztus 7-én és Déchy M., Döller A., Schäferling J. és Schwartz P. 1874. augusztus 31-én jártak vele fenn a csúcson.
Tehát Stillnek, aki 1872-ben 67 éves volt, jól kellett ismernie az utat a csúcsra, ha a vezetést vállalta.
Csak az 1870-es években merült fel a kérdés, ki volt a csúcs első megmászója? Still a Magyar Kárpátegyesületnek írott levelében közölte, hogy négy zergevadász társával 1834-ben, elsőként jártak a csúcson.
Ezt dr. Dezső D. tanár 1875-ben végzett kutatásai megerősítették, s ez a Kárpátegyesület 1876-os évkönyvében meg is jelent. Később néhányan maguknak vitatták az elsőbbséget, de azt bebizonyítani senki sem tudta.

159.A Északnyugati gerinc, a Tetmajer-horhosból

A gerincfelszökés szilárd kőzetű élén szép és kitett mászással fel. A felszökés fele magasságában a gerincet egy hasadék hosszában kettérepeszti. Itt a jobb oldali bordán, hajlott, érdes táblákon fel. A gerincfelszökés teteje alatt j. fel a vízszintes tetőélre, amely a kb. 150 méterre levő csúcsra visz (30 p; 26. és 27. ábra).
(Chmielowski J. - ifj. Wala J. vezetővel, 1895. VIII. 24.)

Az ény. gerincnek többféle útkombinációja van.

ún. Darmstädter út

A Felkai-völgyből a Tetmajer-horhosra vezető 158.A úttal, egyike a csúcs érdekesebb útvonalainak.

II/8

Az ény. gerinc és a Tetmajer-horhos Batizfalvi-völgyi útja (158.B) a csúcs legegyszerűbb és még rossz látási viszonyok mellett sem eltéveszthető, legbiztonságosabb útja. Ezt azért kell kiemelni, mert a Gerlachfalvi-csúcs legkönnyebb útján is előfordult, hogy rossz időben és kedvezőtlen látási viszonyok között tapasztalt hegymászók is eltévedtek a hegy szakadékainak labirintusában, és ez már számos emberáldozatot is követelt.

ún. Martin út

Az ény. gerinc a végső szakasza annak a hosszú gerincvándorlásnak, amely a Lengyel-nyeregről kiindulva, az összes közbeeső csúcs és torony átmászásával visz fel a Gerlachfalvi-csúcsra. A gerincvándorlás egyes szakaszai: fel: 150.A — le: 150.C - fel: 154.A - le: 154.C - fel: 156.I.A vagy B - le: 156.I.C — fel: 156.III.A - le: 156.III.B - fel: 156.V.A - le: 156.V.B - fel: 157.A — le: 157.D - fel: 159.A. (A Lengyel-nyeregtől 5 ó.)
(A gerinc első összefüggő bejárása: Martin A., 1905. VIII. 15.)

159.B Északkeleti hegyoldal, a Felkai-völgyből

A Felkai-völgyből a 158.A úton a Tetmajer-horhos ék. szakadékában a katlanszerű kitágulásáig. Innen egy mellékszakadék ágazik el, amely b. emelkedve csakhamar egy vályúszerűen bemélyedt rámpába megy át, amely a csúcs sima ék. tövében az eddigi, rézsút b. vezető irányban húzódik tovább. Erről, miután elhaladt az ék. csúcsfal alatt, mögötte az ék. letörések legfelső részén, az oromréshez felhúzódó szakadékba. Ebben a sekély ágakra szétnyíló szakadékban fel a gerincre, és ezen j. a csúcsra (3 ó).
(Kregczy T. és Maurer E., 1910. IX. 11.)

159.C Északkeleti hegyoldal, a Felkai-völgyből

A kb. 600 m magas, lefelé keskenyedő hegyoldal nem összefüggő fal, hanem igen tagozott és szövevényes felépítésű. Csak a jobb felső része alkot tömör falat, amelyet b. a Gerlachfalvi-oromrés ék. szakadéka választ el a Gerlachfalvi-őrtorony ék. pillérétől. A hegyoldalnak a pillértől b. levő része párkányok, bordák, vályúk kusza tömkelegéből áll.
A jobb térfél felső része a kb. 250 m magas, igen meredek, trapéz alakú ék. csúcsfal. Ezt a tömör falrészt az alsó letörésektől egy rézsút b. emelkedő, vályúszerűen bemélyedt rámpa választja el. A rámpára vagy jobbról - mint 159.B alatt - a Tetmajer-horhos ék. szakadékából (II+), vagy alulról a 159.A úton a Tetmajer-horhos esésvonaláig megyünk. Itt a horhosból lehúzódó horpadás alul letörő falába négy keskeny vályú vágódik. Balról az elsőben fel a rámpára (részben V).

C.1 A csúcsfal bal felén egyenesen a csúcsra

A rámpáról a csúcs esésvonalában j. felhúzódó nagy vályúban 30—40 m-t fel. Itt a belőle b. elágazó hasadékban, majd a hozzá csatlakozó kis párkányon a fal egy kihasasodásához. Táblás sziklákon néhány métert egyenesen fel, utána b. egy kéményhez, amelyből 20 m után a bal oldali bordára térünk ki (kis térség). A bordán 20 m-t fel, azután b. egy újabb kéményhez. Ebben egy áthajláson át csak néhány métert, azután a jobb oldali borda tömbjein, végül egy párkányon vissza az első kéménybe. Innen egy b. hajló mellékkéményben 20 m-t fel a borda egy térségére. Erről a kissé áthajló falacskán néhány métert fel (IV) egy újabb térségre. Jobbra hajló vályúban 30 m-t fel a jobb oldalán levő óriási sziklatömbhöz. Innen b. és a borda körül a mögötte bevágódó repedéshez. Ebben (30 m), majd a törmelékes vályúban (30 m) fel, és a vége előtt b., magas lépcsőkön és falacskákon, végül mély hasadékban a csúcsra. (A rámpától 2 ó 30 p; 26. ábra.)
(Gnojek J. és Stanisławski W., 1930. VII. 30.)

C.2 A csúcsfal jobb felén a csúcs ény. vállára

A rámpáról ferdén jobb felé egy széles vályú húzódik fel a vállra. Ennek jobb oldalát egy hatalmas borda alkotja. Kevéssel a meder alja fölött, a borda bal oldalán szép táblákon föl addig, amíg függőleges letörések a vályút lezárják. Itt a falak repedéseitől j. át, keresztezve egy beszögellést is, addig, míg elérjük a borda egy újabb szakaszát. Ezen fel az élre. Tovább egy kis kéményhez s ebben a borda egy kis térségére. (A fenti beszögellésben egyenesen is feljuthatunk a térségre, de ez jóval nehezebb.) Felettünk újabb letörés, benne két hasadék. A bal oldali igen meredek, kéményszerű vályú. Ehhez átharántozva, benne fel egy jó álláshelyre. Fölötte a vályú 8 m magas áthajló beszögelléssé változik. Jobb oldalát igen meredek, sima tábla alkotja, bal oldala pedig kifelé taszít. Ebben fel. A jobb oldalán fenn jó álláshely van. Erről b. egy vályúhoz, ebben 10 m-t újabb állásra. Ettől j. egy keskeny párkányon kb. 15 m-t egy áthajlás alá. Ezen fel (VI) és könnyebb terepen a gerincélre. Innen még kb. 150 m-t az élen a csúcsig. (A rámpától 4 ó; 26. ábra.)
(Birkenmajer W., Dorawski J. K., Kupczyk K., Szczepański J. A., 1930. VII. 7)

C.3 A Gerlachfalvi-őrtorony ék. pillére

Az ék. hegyoldalból kilépő, közel 700 m magas ék. pillér két bordára szakad, amelyeket egy folyosó választ el egymástól. Az alábbi út nagyjában a jobb oldali bordán vezet. Ez alul fallá szélesedve, három sarkantyúval végződik a törmelékben. Beszállás a középső sarkantyúnál. Ennek hátán fel, míg a terepben elvész, azután egy hasadékban 80 m-t fel egy széles, hajlott táblás-füves párkány kezdetéig. Ezen 35 m-t b. addig, amíg lehetőség nyílik a 15 m magas áthajló falsáv átmászására. Füves vályúban fel az óriási, hajlott térség alsó széléhez. Ezen 30 m-t fel, utána 75 m-t rézsút b. a jobb borda élére. A két bordát elválasztó folyosó medrének közelében 25 m-t fel, és j. egy sima táblához, amely elzárja az utat a borda éléhez. Innen keskeny fűpárkányon j., majd b. egy törékeny hasadékhoz. Ebben fel a fal és az ettől elvált sziklatömb közötti repedésbe. A tömb tetejéről 3 m magas falacskán fel (IV), utána 15 m-t gyengén b., majd vízszintesen j. a bordához. Néhány m-t fel az élre (IV), tovább j. a túloldalára és egy füves vályún át az előbbivel párhuzamosan futó másodlagos bordához. Ennek bal oldalán, majd az élén 20 m-t fel egy törmelékes térségre. Ezen, majd egy könnyű vályúban 40 m-t fel és b. a főborda élére. Ezen 45 m-t rézsút b. fel a bal oldalán bevágott vályúhoz (ez még nem a két bordát elválasztó főfolyosó), ebben fel a végéig (50 m), és utána még 60 m-t ívben b., végül egy nagy sima táblán át a már főfolyosóban fekvő nagy törmelékteraszhoz. Ezen és egy füves vályúban a jobb borda éléhez, és ennek kissé a bal oldalán 60 m-t fel a magas és sima felszökés tövében fekvő térségre. Erről j. le a törmelékre, a messziről elriasztónak látszó falacska jobb szélén 10 m-t egyenesen fel, és a fölötte húzódó párkányon a végéig (20 m). Innen b. a borda é. oldalfalához, 50 m magas kéményszerű hasadékban fel egy törmelékes bemélyedéshez, ahonnan néhány métert b. térve könnyebb tereprejutunk. (Ebben a részben éri el a pillért jobbról a 159.B út.) Innen a főfolyosóban vagy annak jobb oldalán, törmelékes fokokon kb. 200 m-t fel egy katlanba, ahol mindkét borda és a közöttük fekvő folyosó a falban elvész. Innen a bal bordához, ahol az beleolvad a falba (45 m). Törékeny és nehéz falon j. egy már a völgyből jól látható csőr alakú tornyocska irányában (30 m), de még ennek elérése előtt b. 30 m-t egyenesen fel egy törmelékes térségre, ahonnan a fal gerinccé keskenyedik. A térségről b. a gerincszerű élhez, és vagy rajta (IV), vagy a bal oldalán (könnyebb) még 50 m-t fel a Gerlachfalvi-őrtorony tetejére (6 ó). A toronyról az oromrésen áthaladva, fel a csúcsra (26. ábra).
(Gnojek J., Pawlowski T. és Stanisławski W., 1930. VII. 7.)

159.D Gerincátmenet a Kis-Gerlachfalvi-csúcsról (dk. gerinc)

A Kis-Gerlachfalvi-csúcsról könnyen le a csorbába. Utána egy csipkézett tarajú kiemelkedésen át. A mögötte levő csorbából egy előfokon át a gerinc főtornyára, a Gerlachfalvi-őrtoronyra. Túloldalán le az oromrésbe, ebből fel a csúcsra (1 ó; 26 és 27. ábra).

159.E A Karcsmar-folyosóban, a Felkai-völgyből

A Tátra legnagyszerűbb és leghosszabb hószakadéka (jégcsákány, hágóvasak). Kőhullásos, ezért minél korábban induljunk.
Karcsmar-csorbára: 161.A (3 ó). Innen a gerincen a Kis-Gerlachfalvi-csúcson át (160.C - 159.D) a csúcsra (1 ó 15 p; 26. ábra).
(Darmstädter L. és Otto A. - Stabeler Hans tiroli vezetővel, 1899. VII. 22.)

159.F A Felkai-völgyből, a Gerlachfalvi-próbán át

A csúcsnak még ma is leggyakrabban járt, szokásos útja. Tekervényes volta miatt rossz látási viszonyok között lemenetre nem ajánlatos.
A Felkai-völgyből a Katlan-réshez: 163.A (1 ó 15 p). Innen a 163.C úton a Felső-Dromedár-csorbához (45 p). A csorbából át a dny. hegyoldalba, amelyet - kezdetben kissé le - ény. irányban csaknem vízszintesen keresztezünk (számos borda és vályú, több helyen vaspánt és lánc). Hosszú oldalmenet után ahhoz a hatalmas szakadékhoz, amely a csúcs melletti Gerlachfalvi-oromrés- hez húzódik fel (30 p).
Innen két útvonal vezet tovább:

1. keresztezzük a szakadéknak itt katlanszerűen kitáguló alját és a túloldali falában, a csúcs irányában meredeken felhúzódó szik- lavályúba. A keskeny vályú meredek, de jól lépcsőzött szikláin a csúcsra. A szokásos út (15 p);
2. eddigi irányunktól j. a Batizfalvi-főszakadék végső részén fel az oromrésbe és a gerincen b. a csúcsra (15 p; 27. ábra).
   (Déchy M., Döller A., Schäferling I., Schwartz P. - Still J. vezetővel és Horvay S. poggyászhordóval, 1874. VIII. 31.)

159.G A Batizfalvi-főszakadékban, a Batizfalvi-próbán át

Könnyű, de a 159.F útnál valamivel nehezebb, viszont rövidebb és érdekesebb, egyenesen a csúcsra vezető út. A 159.F út mellett a csúcs leghasználatosabb, a könnyű tájékozódás miatt lemenetre különösen alkalmas útja.
A Sziléziai-háztól a Poprádi-tóhoz átvezető Felső turistaúton (Magistrála) 1 ó 15 p alatt a Batizfalvi-tóhoz (1898 m). Innen a Gerlachfalvi-csúcs dny. falainak tövében, é. irányban a völgy leghátsó zuga felé. Mélyen bent, ahol az omladéklejtők egy laposabb völgylépcsőt alkotnak (a legfelső völgyterasz még fölöttünk van), már látható a Batizfalvi-főszakadék, amely a csúcs főorma és a Gerlachfalvi-őrtorony közötti oromrésből kiindulva, húzódik le a dny. hegyoldalban. A szakadék nem ér le egészen a völgy törmelékéig, hanem magas homlokfallal letörik. A jobb szélébe kéményszerű vályú vágódik, amely alatt egy feltűnő fehéres színű fallépcső. Ez az ún. Fehér-fal (2187 m). Omladékon, majd meredek hómezőn a Fehér-falhoz (a Batizfalvi-tótól 1 ó 15 p), amelynek szikláin lánc van. Fölötte az említett meredek és szűk vályú, amelyben víz folyik, és felül kb. 5 m magas, függőleges falacskával végződik. Ez az ún. Batizfalvi-próba (kb. 2250 m, vaskapcsok). Utána keveset fel, majd b. egy bordán átkelve, át a főszakadékba. Tovább ebben a hatalmas, széles szakadékban, folyton annak kissé b. dűlő főágát követve, de a jobb oldalán haladva, egy hófoltnál át a bal oldalra. Ahol a sziklák nagy táblákba mennek át, ismét a szakadék jobb oldalán. Kevéssel a gerinc alatt a szakadék katlanszerűen kitágul (1 ó 30 p). Innen vagy a szakadékot balról határoló falban, a csúcs irányában meredeken felhúzódó keskeny vályúban, egyenesen a csúcsra (a szokásos út), vagy a szakadék keskenyedő végső részében tovább az oromrésbe, és a gerincen a csúcsra (15 p; 27. ábra).
(Lorenc V. - Ruman J. és Paszternák J. vezetőkkel, 1877. VIII. 15.)

A szakadékot nyár derekáig rendszerint hó tölti ki. Bejárása ilyenkor - főleg lemenetben — jelentősen kényesebb.

159.H Délnyugati kémény (Sawicki-kémény), a Batizfalvi-völgyből

A Batizfalvi-főszakadéktól b. a csúcs esésvonalában két hatalmas pillér egy hosszú kéményt (Sawicki-kémény) fog közre. Az alul letörő kémény alá egy törmelék (hó)-nyelv húzódik fel, amelyből egy b. emelkedő párkány visz be a kéménybe, annak letörése fölé (törmeléktérség). Beszorult kőtömbök alkotta áthajláson át egy újabb térségre, amely fölött kettős áthajlás következik. A kéményben az áthajlás alsó részének fele magasságában levő odúba, ebből j. kerülve (sziklaablak) az áthajlást befedő sziklatömbre. Újabb sziklaablakon át a következő áthajlás fölé, azután egy törmelékes térségre. Erről a jobb oldali kéményfalon egy repedésben a kémény jobb sarkára, azután 30 m oldalmenettel b. vissza a kéménybe. Ebben kilenc kisebb áthajláson tovább a végéig, amely itt — 150 m-rel a csúcs alatt - négy hasadékba megy át. A végül törmelékes vályúvá átalakuló bal hasadékban fel a bal oldali pillér nyergecskéjére, amely mögött a pillér beleolvad a jobb oldali pillér toronyszerű felszökésének falába. A nyergecskéből 8 m oldalmenet b. egy 50 m hosszú kémény alá, ebben öt áthajláson át, majd a következő 20 m hosszú repedésben fel. A fent elzáró sziklatömb alatt oldalmenet b. és tömbökön fel a jobb oldali pillér toronyszerű felszökésének tetejére, amelyről hosszú és fele útján nehéz lépcsőt alkotó gerinc visz a csúcsra (5 ó; 27. ábra).
(Gnojek J. és Sawicki J., 1934. VIII. 1.)

159.J Nyugati fal, a Batizfalvi-völgyből

A Tetmajer-horhos dny. szakadéka és a Gerlachfalvi-csúcs dny. pillére által közrefogott, a csúcs esésvonalában fekvő falrész képezi a Gerlachfalvi-csúcs ny. falát. A falon két igen szép és nem nehéz klasszikus út is vezet. A J.1 úton a csúcsra juthatunk, annak esésvonalában a J.2 diagonálisan vezet a csúcs egy kis csorbájára.

J.1 A csúcs esésvonalában

A Batizfalvi-tótól a 158.B úton fel a völgykatlan ék. sarkán fekvő, legfelső völgytérségre, amelyből a ny. fal kiemelkedik (1 ó 30 p).
A falba a Tetmajer-horhosról lehúzódó szakadék torkolatától kevéssel j., a falba nyíló, halvány kőzetű vályúnál szállunk be. Ez az átlagosan 45° hajlású. ferdén b. dűlő vályú kb. 100 m után felvezet arra a bordára, amely a fal tövét a Tetmajer-horhos szakadéka felé határolja. Kezdetben a vályú keskeny aljában, majd egy beszorult tömb mellett felterpeszkedve rövid, törékeny részen át a bal oldali borda élére. A vízszintes élrészről kb. 15 m-t b., egy j. emelkedő keskeny párkány alsó vége alá, és egy embermagasságú lépcsőn, majd egy sarok körül feljutunk a párkányra, amely visszavisz a borda élére. Erről túloldalt be a folyosóba, letörése fölött. Innen hosszabban a folyosó széles medrének bal oldali szikláin, majd egy meredek és rossz rétegződésű harántfalat egy padon b. megkerülve, fölötte odáig, ahol balról a Tetmajer-horhos szakadéka felől feljövő folyosó a miénkkel összetalálkozik. Fölöttünk feltűnő fehér táblák által alkotott, sima letörés. Ezt jobbról egész keskeny, meredek vályú szegélyezi, ebben mintegy 100 m-t fel, azután egy b. erősen emelkedő párkányon egy b. fönt látható vályú torkolatához harántozunk. A vályúszerű horpadás alját röviden követve, majd kissé b. tartva, bejutunk a homlokfalban fekvő törmelékes katlanba, ahonnan a még kb. 100 m-t kitevő utolsó szakaszon - egy vizmosás irányát követve jól járható lépcsőkön a csúcsra (3 ó 30 p).
(Grósz A. és Reichart D., 1920. X. 14.)

J.2 Diagonális út

A 158.B úton a Tetmajer-horhos szakadékához. Ebben kb. 150 m-t fel, a szakadékot szétválasztó borda felső végéhez. Innen a szakadék jobb oldali falán 8-10 m-t fel a fal élére. Tovább keskeny szegélyen — óriási táblák fölött - 6 m igen kitett oldalozás j. a sarok mögé. Itt jó biztosító hely. Erről 30 m-t ferdén j. föl, majd egy meredek letörés alatt táblákon j. át és egy vízszintes kőzetrétegződés alkotta lépcsőn, kb. 25 m-es oldalmenet. Ezután be a letörés feletti teknőszerű öblösödésbe. Ebben néhány métert fel majd D felé nézve a jobb szélén látható 25 m hosszú vályúban végig, és ott fel arra a bordára, amely az előbbi öblösödést D felől határolja. A borda jobb oldalán a fal fele magasságában levő törmelékes mederig. (Itt keresztezzük a J.1 utat.) A meder folytatása egy mély folyosó. Ebben végig egy kis csorbába. (A folyosóban igen sok a törmelék.) A csorbából a gerincen b. fel a csúcsra (3 ó; 27. ábra).
(Hensch K., Grósz A., Lingsch Gy., 1924. VII. 23.)

159.K A Kacsa-völgyből, a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcs falán át

A Kacsa-völgyből a Hátsó-Gerlachfalvi-csúcsra (157.H; 3 ó 30 p), erről le a Tetmajer-horhosba (157.D; 10 p), ebből a Gerlachfalvi-csúcsra (159.A; 30 p).