A Magas-Tátra hegyvilága

Dr. Komarnicki Gyula

39Késmárki-csúcs (2556 m, *2558 m)

A Tátra k. oldalszárnyát képező Lomnici-csoport utolsó orma. Hatalmas tömegével méltó versenytársa a szomszédos Lomnici-csúcsnak. Ezzel a Villa-gerinc köti össze. DK felé a Hunfalvi-gödröt a Kő-pataki-tó katlanától elválasztó Hunfalvi-csúcs ágazik ki belőle. É felé a Wéber-csúcs a Késmárki-csúcsnak tulajdonképpen é. mellékorma. K-ről vagy a hegység aljából nézve valóban úgy tűnnek fel, mint egy egységes hegytömeg két orma. Az orompár határát ÉK felé a Morgás-hágó képezi. Déli fala a Tátra legnagyszerűbb falmászásai közé tartozik. A kilátás róla - noha a Zöld-tavi-völgy hegykoszorújára és a Bélai-Tátra mészkőhegyeire korlátozódik - igen szép.
A Késmárki-csúcs a Magas-Tátra legrégebben megmászott csúcsai közé tartozik, de első megmászója ismeretlen. A késmárki Frölich Dávid, a későbbi neves matematikus és író, diákkorában, 1615 júniusában egy általa meg nem nevezett csúcson járt, amely az újabb kutatások megállapítása szerint a Késmárki-csúcs volt. Maga Frölich azonban későbbi leírásában megemlíti, hogy már előtte is voltak ezen a csúcson (7., 8. és 9. ábra).

39.A Nyugati gerinc, a Késmárki-Villa-horhosból

A meredek gerinc egyenes követése nem nehéz, de célszerűbb kitérni a csorbából az é. oldalban, kevéssel a gerinc alatt és vele párhuzamosan emelkedő törmelékpadra, és róla csak feljebb a gerincre, amelyen nehézség nélkül érjük el a csúcsot (20 p; 7., 8. és 9. ábra).
(Gadowski W. és társai, 1900 nyarán.)

39.B A Lomnici-csúcsról, a Villa-gerincen

Lásd a 33.A útvonal leírását.

39.C Délnyugati fal, a Sírkertből

A Kő-pataki-tótól a 30.G úton a Sírkert katlanába, amelynek jobb oldali határfala a Késmárki-csúcs kb. 300 m magas dny. fala. Ebben két párhuzamos folyosórendszer húzódik teljes magasságában végig. A jobb oldali egyenesen a csúcsra visz, a szakadozott bal oldali a ny. gerinc legfelső részére torkollik.
A jobb oldali folyosóban. A Sírkert jobb oldalán, mintegy 50 m-rel a Nagy-Villa-csúcs d. falának tövében levő nagy párkány alatt, egy emelkedő párkány vezet ki j. a Késmárki-csúcs dny. falába. A párkány dk. végéről 15 m magas falon fel jó állásra, ahonnan - kissé b. - további 15 m után elérjük a felmenetül szolgáló vályúrendszert, ennek fehéres színű szűkületénél. A vályú következő, 8 m hosszú szakasza - egy 70° hajlású, sima beszögellés szétnyíló oldalfalakkal - rendkívül nehéz. Mintegy 200 m hosszan, váltakozó nehézségek mellett, követjük a vályút. Ahol ez függőleges repedéssé alakul át, b. egy kis borda mögé, és itt fogásszegény táblákon a vályú sima része fölé jutunk. Benne tovább, egy alacsony áthajláson ajobb oldali repedésen fel. Legfelül a vályú kettéágazik; a bal ág egyenesen a csúcsra torkollik (a Sírkertből 3 ó 30 p; 8. ábra).
(Grósz A. és Wawrek A., 1922. VIII. 3.)

39.D Délnyugati él, a Sírkertből (Mogilnicki-pillér)

A dny. élben találkozik a Sírkertből emelkedő dny. fal és a Tölcsér-tó katlanából feltörő d. fal. A Kő-pataki-tótól a Sírkert katlanába: 30.G. Ennek legalsó részében j., arra a füves párkányra térünk, amely a Sírkert alsó falletörése felett a dny. élhez visz ki. A pillér élén egyenesen fel, és a bal oldalán húzódó vályún át, a pillér és egy kis borda találkozási pontjában emelkedő tornyocskára. Kissé a gerinc jobb oldalán, majd az élen egy kis térségre a bal oldalon. Ezen az oldalon tovább egy újabb térségre és utána egy jellegzetes sziklafoghoz, amelynél az éles gerincszakasz véget ér. Utána a pillér falszerűen kiszélesedő felszökése következik, ezen egyenesen fel, ahol a gerinc több bordára szakad, a fő bordán haladva, könnyen a csúcsra (a Sírkertből 3 ó; 8. és 9. ábra).
(Mogilnicki H. és Zalewski A., 1931. VII. 13.)

39.E Déli fal, a Kő-pataki-tótól

Az 550 m magas, impozáns d. falnak, amely hatalmas, kagylós törésű táblákkal emelkedik fel a Tölcsér-tó katlanából, három hatalmas pillére van. A bal oldali (39.D) a fal bal sarkát alkotja. A fal kb. egyharmad magasságában kezdődő és alatta a falban elvesző jobb pillér (E.4) a falat jobbról határolja. A középső (E.2), amelynek felső része éles bordát alkot, bár kevésbé kifejezetten, az alsó falrészben is folytatódik, és a fal tövéig ér le. A falnak mind a három pillérét, és közöttük a két horpadást átmászták. Valamennyi a Tátra leghatalmasabb és válogatott szépségű vállalkozásai közé tartozik.

E.1 Bal oldali horpadás

A fal alsó harmadában letörő óriási táblás beszögellés a d. fal legjellegzetesebb alakulata. Beszállás alatta a fal tövéből előlépő borda bal oldalán. Kőlapokon és tagozott sziklán két kötélhosszat fel, utána j. egy elvált hatalmas sziklatömbhöz és az általa alkotott beszögellésben 15 m-t fel a tömb fölé. Innen 6 m-t j. a bordára, ezen hatalmas táblák, amelyeken három kötélhosszat rézsút j. harántozunk, egy kis vályúba a középső pillér mellett. Ebben 30 m-t fel. Újabb 30 m után elérjük azt a helyet, ahol a középső pillér letörik. Itt kezdődik a szakadékszerű hatalmas táblás beszögellés, amelynek aljában fel. A vége előtt tábláin oldalmenet rézsút j. A bal oldali sárga, áthajló fal sarka mögött még 30 m-t fel. Itt a beszögellés felső folytatását képező törmelékes mederbe. Ebben vagy a többfelé járható könnyű terepen még 150 m-t a csúcsig (4 ó; 8. és 9. ábra).
(Puškáš A. és Szabó Á., 1949. VII. 17.)

E.2 Középső pillér (Birkenmajer-pillér)

Klasszikus faltúra, mesteri útvonalvezetéssel. Az út alsó része a pillér k. falán, majd a pillér élén, végül a legfelső falrész többfelé járható terepén visz. Beszállás a pillér legmélyebb pontjánál. Kitett sziklapadon (igen nehéz megszakítással) 25 m-t rézsút j. fel, utána füves párkányon 10 m-t ugyanabban az irányban tovább. Egy táblás vályú torkolata alatt elhaladva, még néhány métert vízszintesen tovább j., és egy kitett él keresztezésével egy vályúhoz, a letörése fölött. Ebben 10 m-t fel, amíg az egy 40 m hosszú, baloldalt óriási tábla által határolt hasadékba megy át. Itt néhány métert lépcsőkön fel a jobb oldali bordára, és ennek füves lépcsőin (kissé j. tartva) 25 m-t fel egy nagy és hosszú fűpad ny. végére, egy feltűnő erkély fölött. (A k. irányban húzódó fűpad átvezet az E.4 út alsó részéhez.) Fölöttünk a falban három párhuzamos vályú. Az egyikben 25 m-t fel egy fűpadra (a bal vályú még tovább húzódik felfelé), ezután kitett falacskán rézsút j. 4 m-t fel egy széles, füves vályúhoz. Ebből ki a jobb oldali bordára, és ennek élén meredeken fel egy kitett fűfoltra a feltűnően sárga színű, óriási alsó áthajló falsáv alatt. A fűfoltról 10 m vízszintes oldalmenet j., kezdetben egy hajlott sziklapadon, majd igen keskeny szegélyeken (rendkívül kitett), hosszú terpeszlépéssel egy rövid vályúhoz. Ebben néhány métert fel, azután elrepesztett, látszólag laza tömbökön rézsút b. néhány m hosszú kettős kéményhez. Ezután egy vályúban 20 m-t fel addig a helyig, ahol táblás beszögelléssé laposodik. Itt kényelmes sziklapadon vízszintes oldalmenet b. (ezzel megkerültük az alsó áthajló falsávot; j. felettünk a felső áthajló falsáv), azután a hasadozott, füves táblafalon 50 m-t rézsút b. fel, óriási, zöldes színű táblák irányában. Balra ezektől egy füves vályúban (könnyebb a bal oldali bordán) fel az itt már bordává alakult pillér élére, mintegy 60 m-rel ennek letörése fölött (3 ó). Ezzel átjutottunk az alsó falrészen. Innen a pillér lapos, füves, majd mind élesebbé és sziklássá váló hátán (többnyire a jobb oldalán) kb. 200 m-t fel, míg a pillér a meredekségéből mindinkább veszítő és tagozottabbá váló falban elvész. A többfelé járható, majd ellaposodó terepen még 150 m-t a csúcsra (2 ó; 9. ábra).
(Birkenmajer W. és Dorawski J. K., 1930. VIII. 24.)

E.3 A jobb oldali horpadás

Igen kitett, szép út. Szilárd kőzet. A Tölcsér-tó katlanába: 30.G. Beszállás az E.4. úttól b. levő borda bal oldalán. Két kötélhosszat fel, amíg a borda a falba olvad. Felettünk a jobb oldali horpadás. Füves terepen, tömbökön 40 m-t fel egy füves térségre. Tovább füves táblákon két kötélhosszat jó álláshelyre, a jobb oldali rosszul rétegezett fal tövébe. Egy áthajláson b. át egy téglalap alakú kitett táblára. Ezen kb. 15 m-t fel jó álláshelyre. További 60 m-t egy Y alakú beszögelléssel kétoldalról közrefogott hatalmas fal alatti nagy füves térségre. A fogásszegény fal közepén két kötélhosszat, majd egy áthajláson (V) át még 12 m-t az Y alsó szárát képező beszögellésbe. Ebben fel addig, ahol az szétágazik. A bal ágban 30 m-t fel (V, igen kitett) a falból elvált nagy tömb mögé. A tömb és a fal között tovább egy jó álláshelyre. Innen egy beszögellésben (V), majd az áthajláson egyenesen (V) át, fel azokig a bal oldali füves párkányokig, amelyek felett sima táblák emelkednek. Ezeken (alsó fogások) fel egy falig. Innen 8—10 m harántozás b. és utána egyenesen fel a középső pillérre. Ezen könnyen még 150 m-t a csúcsig (5 ó; 9. ábra).
(Petrlová J., Puškáš A., 1948. IX. 12.)

E.4 Jobb pillér (Grósz-pillér)

Ez a pillér a d. fal k. szélét képezi és a Késmárki-csúcs dk. gerincétől mély, vízmosásszerű szakadék választja el. A pillér 20-30 m magas, széles és falszerű lépcsőkből áll, a következő lépcsőhöz vízszintes gerinc vagy füves térség, néha kis nyergecske vezet át. A pillér a fal alsó harmadánál elvész, ide a fal tövéből b. a pillér esésvonalától kiinduló - rézsút j. emelkedő - vályú vezet fel.
Eleinte e vályútól j. nagy lépcsőkön, majd jobb oldali bordán fel. Ahol a vályú függőleges sziklák alá ér, ezek tövében a rézsút j. emelkedő táblás vályúban fel a pillér letörése alatti csorbára (a beszállástól 1 ó). A pillér 25 m magas felszökéssel kezdődik. Egyenes megmászása V. Célszerűbb a csorbából át a mögötte levő szakadékba, és ebben 10 m-t fel. Itt szállunk be a pillér k. falába. Ennek egy alul letörő, hajlott, sima tábláján és egy igen nehéz rövid kéményben az első pillérlépcső tetején levő kis fűtérségre. Könnyű él visz a második lépcső tetejére, amely mögött 2 m mély csorba van. A harmadik lépcső alul áthajló, meredek táblával kezdődik (IV). Az él tovább is nehéz a tetejéig, amelyen nagyobb fűtérség van. A negyedik lépcső 60°-os fala k. szélén áthajlással kezdődik, ami után rézsút b. át a ny. szélére és fel a tetejére. Erről le egy nagy tömbre és kis kéményben le a pillér mögötti csorbába. Ez a torony j. meg is kerülhető. A csorbában kis kőparipa, utána törékeny lépcső. Az ötödik lépcső függőleges homlokfala alatt fűpadon 10 m-t ki a k. falába, és a felszökéssel párhuzamosan füves vályúban meredeken fel az ötödik lépcső tetejére. A hatodik nem D-nek, hanem DK-nek fordul. Észak- keleti oldalában füvön, majd átlépve a pillér tetejéről j. a nagy szakadékba aláhúzódó vályú felső vége fölött, szép terpeszkéményben a pillér mögötti füves csorbába jutunk. Felettünk a hetedik legmagasabb felszökés. Eleinte az él alatt 20 m-t füves vályúban, majd az éllel párhuzamos kéményszerű hasadékokban fel a főborda homlokfalára. 30 m mászás után végül szép támaszkémény vezet át a fal bal széléhez. Enyhén emelkedő vályúban 30 m-t j. fel, majd b. kényes fellépés füves lépcsőre. Majd 35 m magas nehéz kéményben végső áthajlása alá. Fölötte a falon 30 m-t rézsút b. át a bal széléhez, és ezen még 20 m-t fel a hetedik lépcső tetejére. Innen vagy a pillér könnyű folytatásán, vagy a bal oldalán levő sekély szakadékban tovább a csúcsra (5 ó; 9. ábra).
(Grósz A., Hefty Gy. A. és Laufer I., 1912. VI. 30.)

39.F Délkeleti gerinc, a Hunfalvi-csorbából

Igen könnyű és egyszerű út. A 40.A úttal a Késmárki-csúcs legkönnyebb, szokásos útja.
A Hunfalvi-csorbából kissé kitérve a gerinc Hunfalvi-gödör felé tekintő oldalába, jó ideig az él alatt, rövid vályúkban és füves sziklák között, majd feljebb a gerinc hátán fel. Felső részében a könnyen járható tömbökkel borított gerinc végül bele- olvad a meredekebben emelkedő csúcstömegbe. Innen a gerinchez jobbról simuló lejtőn gyenge emelkedéssel j. átvágunk a Késmárki- (bal) és a Wéber-csúcs (jobb) között fekvő Felső-Késmárki-csorbához, és ebből b. - mint 39.G alatt - az é. gerinc legfelső részén a csúcsra (1 ó 15 p).

39.G A Felső-Késmárki-csorbából az é. gerinc legfelső részén

A csorba felett a gerinc meredeken emelkedik, ezért b. kitérünk a k. oldalába, s ennek füves lépcsőin a gerinc élétől változó távolságban haladunk felfelé. Már magasan fent, ahol erősen veszít meredekségéből, rátérünk a gerincre. Ott elhaladva egy b. (K-re) kiugró jelentékeny borda elágazási pontja mellett, mögötte elérjük a vízszintes tetőélt, amelynek túlsó (dny.) végén van a csúcs legmagasabb pontja (20 p).